Romániában a téli ünnepek kiemelt jelentőséggel bírnak. Ezek közül is a karácsony az, amely a legfontosabb, és amelyet a legnagyobb odaadással ünnepelnek. A december 25-ét minden évben a népi és vallási hagyományokat megőrizve ünneplik.

Vallás Romániában

Romániát erősen jellemzi a hit és a spiritualitás. Ez egy vallásos köztársaság, ahol a hívők 85 %-át az ortodox, 5%-át a katolikus, 3,5%-át pedig a prostestáns vallásúak teszik ki. A kommunizus évei alatt a vallás háttérbe szorult, de Ceaușescu 1989-es bukását követően jelentősen elterjedt, ami országszerte számos templom építését eredményezte.

Antiochiai Szent Ignác hagyománya: Az áldozat

A karácsonyi előkészületek már jóval korábban elkezdődnek, hogy az ünnepi időszak elérkeztével minden tökéletesen menjen. Mindez december 20-án, Antiochiai Szent Ignác napját követően egy disznóáldozattal kezdődik. A mondák szerint a disznó, az Ignác napja előtti éjjelen megálmodja halálát. Ez a hagyomány állítólag a régmúltból, még a kereszténység előtti időkből ered. Az emberek feláldozták isteneik számára állataikat, főként a sertéseket, hogy megköszönjék az eltelt évet. A disznóvágás után az állat szőrét késsel eltávolítják, a bőrét megégetik. A sertést különbözőképpen készítik el az ünnepi menüre. Lesz belőle kolbász (tobă vagy caltaboși), kocsonya (piftie), sertésbőrke (șorici) és természetesen töltött káposzta (sarmale). Miután jólesően befaltuk a húsos menüt, desszertnek az ünnepi asztalra kerül még egy kis kalács (cozonac) forralt borral.

Moș Crăciun vagy Moș Gerilă

A télapó, vagy ahogyan Romániában ismerik ” Moș Crăciun” a kommunizmus ideje alatt 50 évig be volt tiltva. Amikor a kommunisták hatalomra kerültek, elhatárolódtak az egyháztól, mert annak értékei nem voltak összeegyeztethetőek a tanításaikkal. A többségében ortodox vallású Romániában templomokat romboltak le valamint olyan hagyományokat tettek polcra, mint a Télapó, Szent Miklós és a húsvét. Ezen hagyományokat és azok szimbólumait ki akarták törölni a kollektív tudatból.
Abban az időszakban a Télapót egy alteregó váltotta fel a „Moș Gerilă”, akit egy szovjet karakter a „Ded Moroz” ihletett. Moș Gerilă december 30-án vagy 31-én, piros és fehér ruhában hozott a kicsiknek ajándékokat, amelyeket nem a karácsonyfa (bradul de Crăciun) alá, hanem a téli fa (pom de iarnă) alá helyezett el.

A karácsonyfa és a karácsonyi énekek hagyománya Romániában

A hagyományok szerint a karácsonyfát december 24-én díszítik fel, de manapság már ezt sokan letudják korábban. A fa egészen vízkereszt másnapjáig, január 7-ig áll az otthonokban. Az ortodox vallásban nem építenek betlehemet.
A fa feldíszítését követően, az ország néhány régiójában a gyerekek és a felnőttek is elindulnak a falujukba és házról házra járva énekelnek. Őket nevezik „colindători” -nak. Az előadott énekek vallásos jellegűek és a kis Jézus születését hirdetik. A „colindători” a „colaci” nevű perecet, fánkot, édességet, almát vagy pénzt kap. Ezt követően a gyermekek és felnőttek egyaránt elmennek a templomba, hogy részt vegyenek a karácsonyi misén. A 24-ről 25-re virradó éjszaka, az éj leple alatt pedig a Télapó ( Moș Crăciun ) ajándékot visz minden olyan háztartásba, ahol jó gyerekek laknak.

Vidéki hagyományok Romániában

Vidéken az éneklés hagyománya más dimenziót kap. A „colindători” tagjai szép, népi ruhákat viselnek és harangokat, dobokat, ostorokat visznek magukkal, ezekkel zajt csapva, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Románia egyes részein pedig (különösen Moldvában és Bukovinában) a dalokat olyan táncokkal kísérik, mint a medve- vagy a kecsketánc.

A medvetánc Bukovinában és Moldvában

A medvetánc egy a világon egyedülálló ősi rituálé, amelynek a karácsony és újév közötti időszakban van hagyománya Észak-Romániában. A színes pomponokkal díszített medvebundába öltözött emberek, akik néha még hegyes karmokkal ellátott mancsokat és medvefejet is viselnek, dob ritmusára járnak rituális táncot. Ezeket a medvejelmezbe bújt embereket, akik a medve mozgását, viselkedését és hangját utánozzák, ” ursari „-nak nevezik. Ezen rituálé szerepe, hogy elűzze az ártó szellemeket és jelezze az új év kezdetét.

A kecsketánc Bukovinában és Moldvában

A kecsketánc vagy „mersul cu capra” (kecskével járni) egy másik romániai hagyomány, amelyet a téli ünnepek idején tartanak. Ez egy frenetikus ősi rituális tánc, amelyet ostorok, harangok és dobok hangjai kísérnek. A halált és az újjászületést jelzi, az új évbe való átmenet idejét. A kecskét egy színes kosztümöt viselő fiatal férfi képviseli. A fiatalember „macat”-ba, egy különböző mintákkal és motívumokkal díszÍtett gyapjútakaróba van öltözve, valódi kecskeszarvval vagy szarvasaganccsal és egyéb színes pomponokkal. A férfit népi ruhába öltözott táncosok és a pásztorokat, az idős férfiakat, idős nőket szimbolizáló társaág kíséri. Így járnak házról házra, táncolva, ugrálva, hogy megijesszék az ott lakókat. Ez a régi szokás arr szolgál, hogy elijesszék az gonosz szellemeket és, hogy szerencsét, boldogságot hozzanak az új évre.

A karácsonyi menü Romániában

A románok szenteste napján, miközben arra várnak, hogy a „colindători ” becsöngessen és bejelentse a kis Jézus megszületését, a karácsonyi ételek elkészítésén fáradoznak. Miután meghallgattuk a karácsonyi énekeket és részt vettünk a medve- vagy a kecsketáncban, leülhetünk az ünnepi asztal köré. Az előétellel kezdjük, ami lehet kocsonya, különböző sertéskolbászok savanyúsággal és felvágottak, mint a disznósajt (tobă) és a szalonnabőr (șorici). Ha pedig ezek a sertéshúsból készült ételek túl nehéznek bizonyulnak, ehetünk padlizsánkrémet, töltött tojást vagy ikrasalátát is. Amennyiben megszomjaznánk, mindezt leöblíthetjük egy kis forralt borral vagy egy kis pálinkával ( țuica, pălinca ), ami egy kis regionális sajátossággal rendelkezik és ezt is melegen, akár borsszemeket hozzáadva is ihatjuk. A țuica nagyon jól meghozza az étvágyat, hogy probléma nélkül folytathassuk az étkezést a húsgombóclevessel vagy a töltött káposztával, amit tejföllel és puliszkával fogyasztunk. Mivel az ilyen kiadós étkezést nem szabad befejezni egy ízletes desszert nélkül, így amíg várjuk a Télapót és az ajéndékait, majszolhatunk egy kis kalácsot (cozonac).

Romániában nagyon szeretik a karácsonyt, az évnek ezen ünnepi és családias időszakát. Ezért is fontos számukra, hogy tiszteletben tartsák az ország minden szokását és hagyományát. A téli ünnepeknek rengeteg hagyománya, babonája és szokása van, amik generációról generációra öröklődnek. A gasztronómia egy külünleges helyet foglal el ebben a varázslatos időszakban, ami azt még szebbé teszi.

Ha a finom töltött káposzta (sarmale) és a kalács (cozonac) nem hozta meg a kedvét ahhoz, hogy Romániában töltse a karácsonyt, talán majd a kecske- és a medvetánc megteszi. Crăciun fericit!

Egy kis román szókincs az ünnepi szezonra:

  • Boldog karácsonyt: Crăciun fericit !
  • Télapó: Moș Crăciun
  • Boldog új évet: An Nou Fericit ! La Mulți Ani! (ez utóbbi valójában máskor is használható pl.: születésnapoknál…).
  • Karácsonyi énekek: colinde

Karácsonyi ételek :

  • sarmale – töltött káposzta => savanyított káposzta vagy szőlő levelébe (régiótól függően) töltött, különböző fűszerekkel ízesített darálthús.
  • marhahús saláta (orosz saláta) – párolt (vagy főtt) zöldségek: répa, zeller, burgonya, borsó, savanyúságok (uborka, paradicsompaprika és zöldparadicsom), apróra vágva és olívabogyóval valamint főtt, apróra szeletelt marhahússal és majonézzel összekeverve.
  • ciorbă de perișoare – Enyhén savanyú zöldségleves sertéshúsgombóccal.
  • Sertéssült – Savanyított zöldségekkel, vegyes salátával vagy „mujdei de usturoi”-val (egy román és moldáv fűszeres mártás, amely zúzott vagy péppé őrölt fokhagymagerezdekből készül sózva, vízzel és növényi olajjal keverve) tálaljuk.
  • Racituri vagy piftie (kocsonya) – sertésláb, -fül és -fej aszpikban, reszelt céklából és tormából álló salátával, amelyet cukros víz és ecet keverékében tartósítottak,
  • Friss sertéskolbász, amit később sütnek vagy grilleznek meg és murături- val (paradicsompaprika, zöldparadicsom, cékla, sárgarépa, kapia pirospaprika sós lében) eszik.
  • Különböző hagyományos felvágottak: tobă – disznósajt; caltaboș – véres kolbász
  • Cozonac – kalács, amelyet gyümölcsökkel és kakaóval töltenek meg. Elkészítése hosszú időt igényel, ugyanis a tészta dagasztása órákat vesz igénybe, a tölteléket pedig összetört dióból, mazsolából, vaníliából, rumból vagy rahatból. lokumból készítik.

Cikkek, amelyek még érdekelhetik

Útmutató: Üzemorvosi vizsgálat franciaországi munkavállalás előtt

A franciaországi munkavállalás előtt fontos az üzemorvosi vizsgálat. Ehhez tudatunk veled három kulcsfontosságú lépést.

Tovább olvasom
Egy inspiráló történet: Ismerd meg Nicoletát, egy tettrekész asszonyt a homlokzatszigetelés világában 💼👷‍♀️

Ismerd meg Nicoleta történetét: A festő szakmától a homlokzatszigetelésig, inspiráló karrierje az AB2PRO-nál megdönti a sztereotípiákat.

Tovább olvasom
Lille, történelem, művészet és gasztronómia: teljes útvonalterv

Az AB2PRO útvonalával a főtértől indulva felfedezheted Lille városának gyönyörű, történelemmel teli utcáit. Ki tudja?

Tovább olvasom
Uploading